1. fejezet: Bevezető

Ez a nap is ugyan olyan volt, mint a többi, mint egy átlagos 16 éves lány napja. Felkeltem, megreggeliztem, iskolába mentem, edzésre mentem majd haza jöttem. Szóval átlagosnak mondható napom volt, egy dolog kivételével:
Az első és második órám rajzóra volt. Én mélyen elmerültem a rajzomban, amit még egy órával ezelőtt kezdtem el. A kedvenc zenémet hallgattam és két srácot rajzoltam, akikkel álmodtam. Annyira megfogtak. Muszáj volt lerajzolnom. Ekkor valaki bejött a terembe. Azt hittem talán a portás az, valami hírrel. Nem érdekelt. A rajzom és a két helyes idegen jobban lekötött. Pár másodperccel később arra lettem figyelmes, hogy a többiek a nevüket mondják. Igazán még ekkor sem érdekelt túlságosan az ügy. A kedvenc számom kedvenc részét hallgattam és persze rajzoltam. Silver lökődött, de ez nála megszokott. Mindig több helyre van szüksége, mint ami járna, szóval nem figyeltem fel. A lapon a két fiú…nos jól sikerült. Pont úgy festettek, ahogy álmodtam. Az egyik, aki jobb oldalon állt. Magas, hosszú, fekete hajú, izmos, indián fiú volt. A haját kiengedve viselte. A szemei megigézők, éjjfeketék voltak. Egy fehér pólót viselt és egy fekete- piros kockás inget, mind emellé sötétkék répa nacit és fekete tornacipőt. Az inge ujja fel tűrve, karja összefonva volt így az izmait még jobban kihangsúlyozta. A másik fiú is akkor magas volt, mint az indián srác. Neki kissé göndör, nagyon sötét, rövid haja volt. Az ő szemi talán karamell barnának nevezhetőek. Ő is izmos volt, de nem annyira. A bőre kisség kreol, talán fél indián, a vonásai is megvoltak ehhez a feltételeshez. A stílusa szintén laza. Ő egy sötétkék pólót viselt, amin valami furcsa minta terült el. Fekete répanadrágot vett emellé fel és fekete tornacipőben ácsorgott. Mindkét kezét a mellkasán átvetett oldaltáskáján pihentette. Mindkettőjük komor arcot vágtok, de a szemük érdeklődően vizslatta a teret. Még oda akartam rajzolni pár dolgot, de ekkor valaki mellém állt. Az egyik fülemből ki tépte a fülest és rám üvöltött. A tanárnő volt. Megkérdezte, hogy miért nem figyelek soha, és tovább darálta a szokásos hegyi beszédét. Én nem figyeltem oda, megint. A tekintetem az ajtó felé vándorolt. Mikor odanéztem lefagytam. Nem hallottam semmit. Mindent kizártam magam körül, néma csönd lett. Az ajtóban az a két srác állt, akit én lerajzoltam. Fogalmam sem volt róla ez, hogyan lehet. Ekkor a tanárnő megrázott, hogy figyeljek már oda. Én észbe kaptam, gyorsan kivettem, a fülemből a másik fülest és nagy bocsánatkérések közepette, elintéztem az ügyet, de még mindig a két fiút bámultam. Persze ők is rám meredtek, no meg az egész osztály is. Valaki benyögte, hogy ne bámuljam már szerencsétlen új fiúkat nyitott szájjal, még a végén a nyálam is ki csorog és megutálnak még mielőtt megismertek volna. Ekkor a tanárnő elmondta, azt, hogy hívnak és bocsánatot kért a nevemben majd megkérte, hogy üljenek le Silver és mögém. Még mindig nem voltam magamnál, de legalább már nem őket bámultam, hanem a rajzom. Ekkor a tanárnő is észre vette, kikapta a kezemből, tüzetesen megnézte. A többieket csendre intette és, hogy dolgozzanak tovább. Nézegette a rajzom, minimum két percig, majd visszatette a padra. Rám nézett és kijelentette, hogy gyors munka, de nagyon jó és tőlem ilyet várt. Ezek után megkért, hogy halkabban hallgassak zenét. Ránézett még egyszer utoljára a rajzomra, majd a fiúkra és végül meglepődött, ijedt tekintettel leült az asztalához. Silver egyből lecsapott rám:
-Hogy lehet, hogy már is lerajzoltad őket, pedig még csak két perce léptek be a terembe. Te mutáns vagy, komolyan. Ezt, hogy csináltad? Ne hallgass, mondjad már.
-Nnnem tudom… vagyis nem most rajzoltam…vagy is igen… de… nem két perc alatt. Velük álmodtam és… megfogtak és… muszáj volt lerajzolnom. DE….
-Mi de?
-Fogalmam sincs. Ez… ez lehetetlen.
-Én mindig is tudtam, hogy te más vagy, mint a többiek, de ennyire... Figyu, melyik bolygóról jöttél?

Silver még minimum negyed óráig beszélt arról, hogy én földön kívüli vagyok. Persze nem nagyon értette, miért nem vagyok zöld és furcsa kinézetű, de aztán beletörődött, hogy úgy sem válaszolok, ezért inkább elkezdett áradozni Maxiról, mint ahogy általában mindig. A fiú azt se tudja, hogy Silver létezik, de szegény lány fülig szerelmes én meg nem akarom lerombolni az álomvilágát. Egyébként most tényleg nem érdekelt, hogy az, az idióta megint mit csinált. Én közben azzal törődtem, hogy mindezt hogyan csináltam. Hátrafordultam rábámultam a fiúkra. Mindkettő szemébe bele néztem és megdöbbentő volt a látvány. Olyan volt a tekintetük, mint a kisgyerekeknek, amikor valami rosszat követnek el. Például mikor ellopják a hűlő pitét az ablakból és után maszatos szájjal tiltakoznak, hogy nem ők voltak. Megdöbbentem, amikor ezt a nézést észrevettem… és felfigyeltem egy kis kárörvendő mosolyra is és mikor azt mondták: Szia.
Akkor úgy éreztem, ők nem éppen lepődtek meg az eseményeken.